Indigon
– Emma nővér, a főnökasszony üzeni, hogy pihenjen le, már összehajtogatta a holnapi adag ágyneműt is! – A lány a mosodában vállalt munkát, a zárdában majdnem százan éltek.
Emma bólintott, a fityulája alól fiatal, kissé kerek arc, kék szem, sápadt bőr, és fitos orr világlott elő, szelíd ember benyomását keltette. Csecsemőkorában az apácarend épületének a küszöbén hagyták, így érthető módon ott is nevelkedett, a zárda vezetőnője fogadta örökbe, és az összes apáca az anyukája lett.
– Menj, drága Emma, próbáld ki magad az életben, nem muszáj a mi életünket választanod – mondták neki, de ő maradni akart, Istent választotta. Hogy pontosan mikor született senki sem tudta, ezért kiválasztottak egy napot, és azontúl az lett a születésnapja.
Emma szobatársa, Irina nővér elutazott, így egyedül aludt a szobában. A nyári szellőt éjjel felváltotta a vad vihar. A kitárt ablakszárnyakat csapkodta a szél, az eső ömlött, villámok cikáztak az indigó égbolton. A lány felébredt a zajra, majd elindult becsukni az ablakot. Fehér hálóinget viselt, gesztenyeszín haja leomlott a derekáig.
A fekete hajú férfi megkívánta, a zárda körül mászkált, és meglátta az ablakban Emmát, sosem akart ennyire még senkit.
A lányban benne rekedt a kiáltás, amikor belebámult a sötét pupillákba. A férfi felmászott hozzá a villámhárítón keresztül.
– Ne félj! – szólt az idegen bársonyos hangon. – Indigon vagyok, az éjjel.
Azt hitte, majd a lány sikoltozni kezd, de inkább nevetésbe fogott, majd hangosan kacagott.
– Te lennél az éjjel? Hallod-e, neked aztán van fantáziád!
– Csókolj meg, és akkor velem jöhetsz, te leszel az asszonyom, és soha többé nem kell más.
– Miért tenném? Nem is ismerlek.
– Mert akarsz engem, látom a szemeden, én pedig téged – és valóban így volt.
Emma megcsókolta a magas alakot, majd érezte, hogy átváltozik Indigon karjaiban, eggyé válnak, és összeolvadnak sötétté.
– Boldog születésnapot, kicsim, mert ma születtél másodszor! – mondta a férfi boldogan, és elvitte magával örökre Emmát.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése