Lucykee - Vérszag

Mosolygok. Kezemben a legjobb barátom, s éppen körbe-körbe forgatom őt ujjaim között. Bár barátságunk elején nem igazán akartunk kijönni egymással, hisz nem igazán beszéltük egymás nyelvét, hamar összebarátkoztunk. Mindenhova együtt jártunk, mosdóba is elkísért az én drágaságom. Szó nélkül meghallgatott egy szomorú délutánon, én pedig megkaptam tőle azt, amit régóta akartam. Kicsi törődést, ő törődik velem, az érzelmeimmel. Megadja azt, amit szeretnék, cserébe viszont egy kényelmes helyet kapott a szobámban, ikertestvérével. Kicsi dobozkában, vagy egy darabokra tört tükör mögött. Ha baj volt, mellém állt, megvigasztalt, rengeteg fájdalmat, könnyet csillapított. De volt, hogy miatta csordult ki a könnyem.

Elővettem a plüsstigrisem mélyéről az ikertestvérét. Akkor egy papírzsebkendőben volt, éles modorral, keményen megmondta, amit akart. Ezerszer végiggondoltam, mi lesz, ha lebukok, kezdődik az egész újra… de ez csöppet sem zavart. A szüleim nem értenek meg, ő viszont igen. Nem volt más választásom. Hiszen, ha őt elveszik tőlem… akkor nem marad egy barátom se. Sajnos kapcsolatunkat rengetegen ellenezték. Azt mondták róla, gonosz, s csak fájdalmat okoz. De számomra ő maradt az egyetlen. Az emberek úgy kezeltek, mint valami férget. Mindig eltapostak, úgy kezeltek, mint egy lábtörlőt. Akit szerettem, a lehető legdurvább módon kihasznált, olyan tettekre sarkallt, melyeket a józan eszemmel nem tettem volna meg. Olyan mélyen megbíztam benne… hogy amikor elhagyott a lelkem egy kis töredékét magával ragadta. Miközben azt a kis darabot nem érdemelte meg volna.

Barátomat a csuklómhoz érintettem. Éreztem, ahogyan ellenállásba ütközik, de nagy-nagy nehezen sikerült befogadni. Piros kis cseppek buggyantak ki a kezeimből, de ez nem volt nekem elég… többet akartam. Egyre több apró, kicsi, piros vonalka jelent meg a karomon, mígnem én zokogva, mosolyogva figyeltem a művemet. Minden vágás egy-egy seb kifacsart lelkemen. Úgy éreztem elég lesz néhány, de már százak villogtak karomon, lábamon. Feliratok, szidások. Kövér, ronda… s nem számított semmi. Magam voltam, s ő…