"Mondom néktek: kell, hogy még khaosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni. Mondom néktek: bennetek van még khaosz." Friedrich Nietzsche
Én vagyok, aki nemet mert mondani. Aki kérdezett, nem csak szolgaként végrehajtotta a parancsot. Én vagyok, aki kételkedni mert. Ó, nem veszett el a hitem Benne, nálam erősebben senki sem hihet benne.
Még most is vágyom a szeretetére, most is szolgálni akarom, de Ő már nem hisz bennem többé. És ez fáj. És sért.
Pedig én tényleg őszintén és mélyen hiszek. Hiszek a kételkedés jogában, hiszek a szabad akaratban, hiszek abban, hogy a sors nincs előre megírva, hiszek abban, hogy a világot olyan erők mozgatják előre, mint a tagadás, a lustaság, a kíváncsiság.
Az ember tagad:
- Nem Isten rendelte el, hogy ez a gyermek meghaljon, kutassunk gyógymód után.
Az ember lusta:
- A fene se cipeli ezt a nehéz követ, hozzátok inkább azt a furcsa tányért, a kereket!
Az ember kíváncsi:
- Ha a Föld lapos, tényleg leesünk a szélén? Nézzük meg!
Hiszek abban, hogy rend csak a káoszból születhet, és viszont, és egyik sem kevésbé jó vagy fontos.
Sok minden volt, amivel nem értettem egyet, de szót fogadtam, amíg csak bírtam. Talán ha megérteti velem a szándékait, ha elmagyarázza a távolabbi céljait, akkor nem szegültem volna szembe vele.
De megtettem. És most a hitemért, a szeretetemért ez lett a jutalmam. A többiek közül néhányan mellém álltak, de túl kevesen voltunk, így harcunk eleve bukásra ítéltetett. A lehatalmasabb szolgáit küldte ellenünk, és abból, ami szabságharcnak indult igen hamar kegyetlen megtorlás lett. Na igen, a megbocsájtás nem az erőssége. Az ítélete kegyetlen, megmásíthatatlan és végleges.
Ez a bukásom históriája. Nem félek, tudom mi vár rám. Lángol bennem a harag, ez a pallosom. Vágyam a bosszúra megdermeszti a levegőt, ez a páncélom.
Így leszek hát Hajnalcsillagából Hullócsillag, akit rettegni fogtok.
A nevem: Lucifer!
Milton és Madách óta Lucifert, mint irodalmi karaktert - jobb szó híján - nagyon megkedveltem. Mostanában annyi modernebbnél-modernebb Lucifer alakot láttam, akik így vagy úgy, de rémesen unszimpatikusak voltak számomra, hogy most ahogy olvastam ezt a rövid monológot, az olyan... megnyugtató volt.
VálaszTörlés(Mai napig sokat gondolkodom azon, hogy míg az ember folyamatosan a szolgaság és az elnyomás ellen küzdött/küzd, azért, hogy tisztán láthassa, mi történik körülötte, ne csak létezni tudjon, hanem cselekedni is és azokat, akik ebben segítenek, akik vállalják a harcokat, hősökként ünneplik, addig Lucifert, aki - először - szintén a szolgaság ellen lázadt és meg akarta mutatni, hogy amit Isten alkotott az nem tökéletes - Madách -, aki kétkedett, mint ahogy az ember is sokszor kételkedett már úgy, hogy aztán általa jutott előrébb, Lucifert Isten száműzte, és belőle lett az abszolút rossz/gonosz.
//Abba inkább nem mennék bele, hogy a keresztes hadjáratok és más vallási háborúk mind Isten nevében indultak, pedig Istenhez inkább a békét kötik, mint az öldöklést...//
Nem abban a korban éltem, így nem érthetem meg tisztán a logikájukat.)
Gyönyörűen szőtted a szavakat, a hasonlatokat többször is elolvastam, ahogy az ember feleleteit is. Ez a történet hirtelenjében felszökken a kedvenc háromszázas listám élére.
Köszi! A vallási háború jó témának tűnik az aktuális címhez...
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés