2016. szeptember 17., szombat

The Nameless One - Ez csak szerelem, igaz?


Négy éve már, hogy miatta kelek fel reggelente. A teremben épp előttem ül, ha felnézek a könyvből, Őt látom magam előtt. A gyönyörű hullámos haját, ami olyan színű, mintha a nyár és az ősz legszebb árnyalatait keverték volna össze. Közel van hozzám, alig egy méter a távolság, mégis nagyon messze vagyok tőle. Minden percben érzem az illatát, elképzelem, milyen lenne megsimogatni, és nem teszek semmit.

Négy év alatt sokat változott. Megnyúlt, aztán teltebb lett ott, ahol egy nőnek teltebbnek kell lennie. Egyre szebb lett, míg én, úgy érzem mit sem változtam.

Különös, plátói kapcsolat a miénk. Nem beszélgetünk, azt hiszem miattam. Nem merek hozzá szólni.

Úgy teszek, mintha nem érdekelne, egész addig, amíg időről időre rám nem mosolyog. Olyankor zavarba jövök, elfordulok.

Ő pedig úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy mennyire bele vagyok zúgva. Mondhatnám, hogy ez a mi kis titkunk, de nem lenne igaz. Valójában mindenki tudja, odáig vagyok érte.

És ez a négy év így telt el, róla álmodoztam, ő töltötte ki minden gondolatom, de egyszer sem mertem megmondani neki.

És most vége. Ez az utolsó este. Hiába a záróbuli, a jó hangulat, a tény, hogy holnaptól nem láthatom, még most sem merek hozzá lépni, táncba hívni, csak nézem, és egyre szomorúbb leszek.

Aztán a buli végén odajön hozzám. Teljesen váratlan a dolog. Felfoghatatlan, rémisztő.
– Egy irányban lakunk! Hazakísérsz?
Nem tudok válaszolni, csak bólintok.

Némán lépkedünk egymás mellett a halogénlámpák bántó fényében. Azt gondolom, most kell kimondanom, nem lesz másik alkalom, nincs holnap, nincs több esély, és némán ballagunk tovább.

Már a házuk előtt vagyunk, itt az út vége. Nincs tovább. Most sem tettem semmit, és ez szomorít el igazán. Búcsúzni kellene, de nem tudom, mit mondjak. Csak nézem a gyönyörű szemeit a lépcsőházi lámpák fakó fényében.

És ekkor megfogja a kezem.
– Most már kimondhatnád végre!
Megosztás: 

1 megjegyzés:

  1. Aranyos történet. Nagyon tetszett :) Azt hiszem, nekem is van egy ilyen osztálytársnőm, mint a főszereplő fiú, csak ő még a négy évét tapossa. (aztán, ki tudja, nem felejti-e végül el.)

    VálaszTörlés