– Sajnálom. – Az öregasszony lesütötte a szemét, ráncai élesebbnek tűntek, mint máskor. Megritkult, hófehér hajkoronája kócosan állt, pirospozsgás arcát piszok és sápadtság csúfította. A szárazságtól kirepedezett ajkából vékony csíkban szivárgott a vér. Vastag ruhái alatt reszketett, és csak remélhette, hogy tanítványa éles szeme nem szúrta ki.
– Maga is tévedhet néha – jegyezte meg egy vállrántással, kissé csipkelődően a tanítvány, száját széles, komisz mosolyra húzva. Az öregasszony ráemelte kristályos tekintetét. A lány sem festett sokkal jobban nála; copfjából kiszökött néhány tincs, ruhája megtépázottan, mocskosan lógott rajta, jobb combján pedig szorítókötés virított. És mégis… amennyire érezte a belőle áramló fájdalmat, épp annyira élénken sugározta az életerőt, a kitartást és az elszántságot is.
Az öregasszony csodálta… mindig is csodálta a személyiségét, a benne lobogó, soha ki nem alvó tüzet, az előzékenységét, a bátorságát, az egész lényét. Pimaszsága miatt sokszor megdorgálta, de titokban tetszett neki ez a tökéletes arányt képviselő szemtelenség, sőt, olykor úgy érezte, ezzel tanítványa is tisztában van.
Akármilyen reménytelennek mutatkozott is a helyzet, az a nyamvadt láng ugyanolyan makacsul égett, mint bármikor. Mindez az öregasszony hibája volt, és szörnyen fájt, de el kellett elismernie, hogy ő sem tökéletes, hiába igyekezte tanítványát erre nevelni. Bajba sodorta, kockára tette az életét egy ostoba baklövés miatt, és a lány még mindig nem hagyta faképnél, holott az öregasszony minden egyes percben erre várt. Mellette maradt, hogy minden létező erejével megvédje őt. Lehet, hogy meg sem érdemelte.
– Rejtőzzön el az alagútban, majd én elcsalom őket.
Az öregasszony szemébe könnyek gyűltek, de nem engedte őket végigcsorogni ráncos arcán. Reszkető kezével közrefogta tanítványáét, aki kérdő tekintettel illette ugyan, de határozottsága megmaradt.
– Miért csinálod ezt, gyermekem? – A kérdés keserves csengéssel szólt. – Nekem kellene meghalnom, én már úgyis épp eleget éltem.
Legnagyobb meglepetésére a lány elmosolyodott.
– Ki mondta, hogy meg fogok halni? – kérdezte, aztán egy homlokra nyomott csók után eltűnt a füstben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése