Lucykee - Történelmet írni

A padomban kotorásztam, s próbáltam előkeresni az előző órai tananyagot az egyik füzetemből. Elő is került hamar a kis sunyi, s belelapoztam az összeragadt lapokba, melyek a hosszú együtt töltött óráktól megviselten repedeztek át a tejeskávémtól. Nagyon sok múlott ezen a dolgozaton. Lefelelhettem volna belőle… de nem tettem. Kaptam egy kis időt, hogy felkészüljek belőle, de remegő gyomromat nem tudtam megnyugtatni semmivel sem.

Apró betűkkel elkezdtem írni a kicsi papír cetlikre a dolgozat tananyagát. Évszámok, személyek, helyek, csaták. Aranybulla, Janus Pannonius, Szent István, Anonymus. Minden, amit addig vettünk, rengeteg cetli melyet belerejtettem a tolltartómba, s várhattam a megfelelő alkalmat arra, hogy előragadjam őket, s megtaláljam a kérdésekre a megoldást. S hiába tudtam, hogy ez nem lesz elég az érettségire, aznap délelőtt csak rájuk számíthattam, meg a jó szerencsémre. Hogy a tanár pont akkor nem nézz oda, hogy pont az óra végére sikerül megírnom, hogy nem bukok le. S nem pont ezeket a cetliket fogja kivenni ha, belenézz a tolltartómba. Veszélyes volt… de kellett az ötös.

De már nem volt nálam a füzet. Csak egy toll, osztálytársaim helyett majdhogynem idegen emberek ültek mellettem. A néma csendben csak az óra kattogását lehetett hallani, mintha megállt volna az idő… lassan akart eljönni a nyolc óra. Néha meg-megjelent egy-egy tanár, kik elmagyarázták, mi lesz ennek a menete. Hogy ne puskázzunk, mert felesleges, hogy ne nézzük egymásról a dolgokat, s jó szerencsét kívántak. Az nem kell most… csak tudás.

Felsóhajtottam, s a kezembe vettem a tesztet. Kinyitottam, s próbáltam nem elszörnyedni. De abban a pillanatban, ahogyan megláttam az első feladatot, mennyei nyugalom töltött el, s tudtam, meg fogom tudni csinálni. Bár gyomrom folyamatosan liftezett, s vizsgadrukkom még az ESSZÉ végére sem múlt el. De legalább túl voltam rajta. Megírtam a történelem emeletszintjét… már csak a szóbeli vizsga hiányzott ahhoz, hogy kimondjam: Kezemben az összes érettségim.