Lucykee - Csillagles

Kezemben pálinka, fejem pedig hasogat. Túl sokat ittam, de annyira finom volt az a whisky, na meg a cseresznye is… ajaj…

Elestem, leültem a földre, s a füvet nézegettem közelebbről. Szinte nem volt mozgáskoordinációm, de épnek éreztem az elmémet. Akkor. Őrült voltam, hogy elmentem bulizni. Szívesebben lógattam volna a lábamat a strandon, de hát inni kell. Lassan felemeltem sajgó fejemet, s szememet a csillagok felé emeltem. A kis fénypöttyök olyan szépen világítottak a sötét égen, mint apró kis lámpácskák a messzeségben. Talán már nincsenek is ott, hiszen a fény nagy utat tesz meg a földre…

Lassacskán a föld belépett a meteorraj közepébe, s gyönyörű szép hullócsillagokkal örvendeztette meg az embereket. Nekem viszont ezek a fénycsóvák nem jelentettek semmit. Sokan kívánnak, ha elkapnak egyet. Én viszont csak annyit kívántam, hogy ne lássam viszont az ebédemet.

A gyomrom kavargott, próbáltam felkelni. De egyedül voltam, s nem volt miben megtámaszkodnom. Így visszahuppantam a földre, s jobb híján hátradőlve néztem a csillagokat. Egy… kettő, tizenöt…

Mindig Vele néztem a csillaghullást. A távolban felvillanó apró fénycsóvákat, s azt kívántam, legyen mindig mellettem. De most oly messze van, hiszen lelkemmel egyedül kell tengődnöm.

Belemarkoltam a fűbe, s a Göncölszekér felé emeltem a kezemet. Végigvezettem ujjamat a csillagok között, majd kezemet a Halak felé emeltem. Anno egy alkalmazással lestük a csillagokat, de már mikor volt… 

Felültem, s próbáltam megküzdeni a gyomromban lebegő csomóval, s belehúztam a pálinkába. Megráztam a fejemet, majd visszadőltem. Egyre több lett a csillag, mintha duplázódtak volna.

– Nagyon leitta magát… – halottam magam mögött egy hangot, s mellém feküdt a hang tulajdonosa. Rám terített egy plédet, s leült mellém. Elvette az üveget tőlem, majd belehúzott, s lefeküdt mellém a fűbe. A tücskök hangosan ciripeltek, néha egy bagoly rákezdett. A fejem csak hasogatott, a gyomrom kavargott… de legalább velem volt… s vigyázott rám.