Kati megigazította az egyenruhát magán, és a tükörbe nézett. Végül is, nem olyan borzasztó, mint lehetne, persze lehetne csinosabb is, de hát egyenruha. A kolléganője, Edit most érkezhetett meg, hallotta, ahogy matat az öltözőben. Óvatosan kilesett az ajtó mögül, még pár perc.
- Jó reggelt! - köszönt a másik. - Esetleg van még időm egy kávéra? - kérdezte.
- Inkább később, most rengetegen vannak - és iszkolt is vissza az öltöző biztonságába. Látta, hogy Edit is átöltözött már:
- Akkor, bajtárs, kezdhetjük?- kacsintott rá cinkosan. A válasz csak egy megadó sóhaj volt. Kati összeszedte minden erejét és kinyitotta a kis üzemi büfé ajtaját. A parányi helyiséget szinte azonnal elözönlötték a munkások és irodisták, hirtelen nagy lett a zaj. A kávégép okádta a koffeint, hosszú sorok kígyóztak hozzá. A pénztárgép leolvasója shotgunként járt Edit kezében. Kati pedig feltöltötte a meleg reggelis pultot, majd rohangászott a szendvicsekkel, italokkal és tejes termékekkel, hogy mindig legyen elég mindenből a hűtőben. Fejben közben számolta, hogy melyik szendvicsből mennyi fogy, úgy kell készülni az utánpótlással délutánra.
Valaki kiöntötte a kávét, szerencsére nem borult rá senkire, gyorsan fel kellett törölni, mielőtt az elegáns cipellők és a munkavédelmi szandálok hírét viszik ennek az apró balesetnek az egész csarnokba. Közben fogyóban volt a hideg tea is, megint kánikulára kell készülni, talán háromszor is fel kell tölteni a gépet a nap folyamán. Valaki megkérdezte, hogy a sonkásszendvicsben mióta van paprika a paradicsom helyett, mintha ő tehetne a főnökei döntéséről, ő csak elkészíti, amit kell, és kiszolgálja a vevőket, ehh, micsoda nyüzsgés.
Lassan alább hagyott az emberáradat, az automata előtt már nem állt senki, a reggeli bundáskenyeret kínáló melegítő pult üresen ásított és a pénztárnál sem kígyóztak már hosszú sorok, csak az a pár ember aki később ért ide. A füle mögé simított egy kiszökött tincset, majd odaszólt Editnek:
- Beállok én, kávézz nyugodtan, a reggeli rohamnak vége.
