Brukú - Álmodni

Perzselő sivatagról álmodom. Próbálok sétálni a forró homokban, de a melegtől felhólyagosodott lábam egyre jobban elsüllyed benne. Nincs erőm kihúzni. Összerogyok. A kezeimet megégeti a forró homok. Felkiáltok, de a kicserepesedett szám egyből felszakad. Épp csak letörlöm a kiserkenő, sűrű vért, amikor vakuk villannak fel körülöttem. Előbb egy nagy, aztán sok kicsi egymás után. Hunyorgok, de egy erős hűvös fuvallat mindent elsöpör. Nagy levegőt veszek, bármennyire is égeti a kiszikkadt tüdőmet.

A saját zihálásomra ébredek fel. A fullasztó nyári melegben alig kapok levegőt. Az órámra nézek. A mutatók alig vánszorogtak tovább tíz percet. Felsóhajtok, aztán kiszabadítom a lábam a rátapadt takaró huzattól. Anélkül, hogy villanyt kapcsolnék, az ágyam mellé készített félig üres vizes palackért nyúlok. Langyos a vize és a buborék is kiment már belőle.  Majdnem az egészet megiszom, mire képes vagyok letenni a palackot. Már épp visszafeküdnék a verejtéktől nyirkos ágyba, amikor egy távoli, halk dörgés üti meg a fülem.  A nyitott ablakok felé fordulok izgatottan. A nehéz sötétítő függönyök előbb csak megremegnek, aztán vadul táncolni kezdenek a sötét üvegtáblák előtt, ahogy a hűvösebb, friss levegő betódul a fülledt szobába.

Kiugrok az ágyból, feltéptem az ajtót, és még mielőtt átrohannék a lakáson, meghallom az esőcseppek kopogását a tetőn. Mire kiérek az utcára, az eső úgy szakad, mintha dézsából öntenék. Letépem magamról a trikót és széttárva kajaimat kisétálok a szabad ég alá. A kövér eső cseppek vadul landolnak a  verejtéktől sós arcomon, a csupasz vállaimon és mellkasomon, szinte azonnal eláztatva a bokszeralsómat. Felnevetek. Egyszerre csiklandoz és hűsít. Lerúgom a papucsot a lábamról aztán belesétálok az úton egyre jobban hömpölygő vízbe. Élesen villámlik aztán a közelben dörögés hallatszik. A környék kutyái felvonyítanak majd szűkölve el is hallgatnak, mígnem csak én vagyok és a tetőn, az autókon, a kint hagyott nyugágyakon és játékokon kopogó eső marad.