Lassan lépdel. Nagyon lassan. Halkan rakosgatja a mancsait egymás után. Nem töri meg a csendet az ágak ropogása, mintha egy árnyék kelne át az erdő sötétjén. A fények játéka remekül elrejti őt, bundája csíkjaival beleolvad az erdőbe.
Már egy órája az erdőben kóboról kisebb vadakat keresvén saját magának. A kicsinyei már jóllaktak, de ő még nem evett semmit. Beleszimatol a levegőbe, majd felugrik egy kidőlt fa mohos törzsére. Állott, párás az idő, nagyon sűrű a levegő, nehéz elkülöníteni egymástól a szagokat. Neki azonban sikerül. Szinte mosolyogva áll rá a nyomra, és lassan kocogva követni kezdi. A víz felé mentek, tűnik fel neki. Már a vízfolyás mellett kocog, mikor annyira felerősödik az apróvadak szaga, hogy muszáj elfintorítani az orrát, majd lelassít, végül látótávolságon belül lelapul a bokrok alá. A patak hullámai által vert zajok elnyelik a közeledő nagymacska lépteinek zaját. A fiatal majmok boldogan játszanak a vízben, pancsolnak, fröcskölődnek. Teljesem egyedül vannak, tulajdonképpen elszöktek az idősebbek elől, hogy megfürödhessenek a rekkenő hőségben.
A tigris számára kapóra jött, hogy ilyen tapasztalatlan zsákmányt talált. A félhomályban alaposan szemügyre vette a helyzetet. Hat majmocska van, a legnagyobb a leghangosabb és a legfigyelmetlenebb. És az van hozzá legközelebb.
Lassan, nagyon lassan közelebb kúszik, figyeli az áldozatai testbeszédét, de azok nem veszik őt észre, ügyet se vetnek a közeledő veszélyre. De a macska még vár a megfelelő pillanatra, bár az orrát már teljesen betöltötte a majmok szaga, hasa megkordul a várható lakoma gondolatára.
Az egyik majom közel ugrál az orra elé, mire ő előre lendül, és hatalmas mancsával két majmot is fejbe ver, a többiek sikítva futnak fel a környező fákra, és onnan figyelik, ahogy a játszóterükön a hatalmas vadállat felfalja két társukat.
A tigris jól lakott, az erdő már nyugodt. A vörösre festett, vérszagú víz, minden zizzenésével, minden hullámával beszél.
A patak hírét vitte a mészárlásnak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése