Blue az ablaknak dönti a fejét, és mélyet sóhajt. A kimerültséget kipislogva ködös, égkék íriszpárjából, igyekszik olyan élessé tenni a látképet, amennyire lehetséges. A szűkös űrkabin fényei tükrössé változtatják az üveget, így könnyedén megszemlélheti nyúzott külsejét. Ezt általában minden váltás legelején és legvégén elköveti, hogy ő maga is meggyőződhessen arról: lelkiismeretesen kidolgozta magát. Az első, amit mindig megvizsgál, az az égkék szempár, az egyetlen, ami otthonára emlékezteti. A sok biciklizés a parkban a felhőtlen ég alatt, a hosszadalmas, de annál izgalmasabb hajótúrák a nyílt óceánon, a kertészkedés a tikkasztó nyári napokon, vagy épp a jóleső (és megérdemelt) fagyizások és a tér közepén vizet köpő szökőkútban való lubickolások.
Halványan elmosolyodik. Akkor még milyen fiatal és milyen naiv kislány volt! Egy kislány, aki tátott szájjal pislogott a világ legapróbb csodáira is, akinek fogalma sem volt, hogy a horizonton túl, a csillagok között emberek tízezrei ontják ki vérüket szeretett otthonukért.
A pirospozsgás arcú kicsilány gyerekkorát a háború rövidre nyisszantotta, és a kis Blue kénytelen volt gyorsabban felnőni bárkinél. Az iskolát gyorstalpalón végezte, és miután mindkét szülőjét elvesztette, felgyulladt benne valami. Rengeteg gyötrődéssel teli éjszakán kellett átesnie, hogy végleges elhatározásra jusson. A bolygójuk haldokolni látszott, minden egyes beszívott levegő gyengébb… és gyengébb volt. Blue-t hajtotta a tettvágy, születése első pillanatától fogva birtokolta a makacsságot, s bár lehet, hogy sokan feladták körülötte harc és erőfeszítés nélkül, ő kilógott a sorból. Sosem omlott össze, pedig rengetegszer került közel hozzá. A kiképzés vöröslő izzadtságcseppeket követelt, fájdalmat és még több kínt. Legyűrt mindent.
És most egy kapszulában ücsörögve suhan, ellenséges űrterületeket feltérképezve. Egy felderítő munkája létfontosságú. Egy felderítő elengedhetetlen képessége a leleményesség, a fürgeség, az éles érzékszervek… és a lista folytatódik. Egy felderítő élete van mindig a legnagyobb veszélyben.
Blue mégis szakít időt egy kis csillaglesre. Lekapcsolja a fényeket a kapszulában, és egy aprócska, kékesen villogó csillagot figyel.
Ooo, ez nagyon ötletes volt :)
VálaszTörlésKöszönöm. ^^ Örülök, hogy tetszett.
TörlésRemekül írsz! Először egyébként én is sci-fi vonalon szerettem volna megközelíteni a címet, mert a műfaj nagyon közel áll hozzám. Nem bánom, hogy nem így lett, nem hiszem, jobbat írtam volna nálad.
VálaszTörlésKöszönöm a kedves szavakat. :)
TörlésBlue gyermekkora szörnyű, mégis ahogy ott úszik az űrben és pihen, az olyan... pillanatnyi békességet sugall. Ahogy a bizonytalan felé hajózik és csak a csillagok világítanak biztos pontokként. Legalábbis nekem ez volt az érzésem, miután elolvastam.
VálaszTörlésIgen, nekem is ez a benyomásom róla. :) Igazából, csak leültem és írtam, fogalmam sem volt, mi lesz belőle a végére. Csak azt tudtam, hogy sci-fi vonalon kellene megközelíteni ezt a címet.
TörlésVelem is valahogy így szokott történni. Aztán persze van, hogy időnként a végén át kell értékelnem a műfajt ^.^"
Törlés