Vantana M. Forest - Meghívás a Pokolból

Egy apró szusszanás, négy csillingelő hang s  a vörös szépség már talpon is van. Boldogan pattant ki az ágyából, hogy nekiálljon az aznapi teendőinek. Kutyák ugatnak a szomszédban, de a lány nem ezekre a hangokra vár.

Végre meghallja őket. Csengőszó hasít a levegőbe, majd hallani véli a levelek puha huppanását a fapadlón. Júlia boldogan rohan a bejárathoz, tűzmintás hálóinge a padlót verdesi utána. Hat levelet kapott, de az első ötöt gyorsan végigolvassa, megint csak a pénzét akarják lenyúlni. De az utolsó nem számla volt. A boríték tűzvörös színű, és egy átlagember kezét egyszerűen megégetné, majd felgyulladva azonnal elégne. A fekete szemű lányt azonban senki sem nevezi átlagosnak. Júlia nem érzi a levél forróságát, csak az izgatja, mi lehet benne. Utána kapna, hogy feltépje, de a boríték magától kinyílik.

A lány meglepődve figyeli, ahogy a meghívó szó szerint kirepül a zárkájából, és az orra előtt lebegve szétnyílik. Júlia lassan feltápászkodik, eddig a szőnyegen térdelve olvasgatta a leveleket, ez az egy azonban egyre jobban izgatja a fantáziáját.

A levegő vibrál a forróságtól a levél körül, de a lányt nem zavarja. Imádja a forróságot.

– A meghívó azt írja,  holnap éjfélkor jön értem egy fekete pokoljármű – mormolja –, és elvisz "egy pokoli buliba, a pokolba." – Boldogan felrohan a szobájába készülődni. Nem tudja még mi vár rá.

Talpig feketében van, hosszú, szögegyenes haja lobog a szélben, ahogy a hintó végigszáguld az utcákon. A táj hirtelen megváltozik, a téli hideget felváltja a pokoli forróság. Tátott szájjal bámulja, ahogy a terep  átváltozik vulkáni tájjá. A lovak hangos horkantással lefékeznek egy hatalmas kovácsoltvas kapu előtt. Bentről forróság árad, emberi sikolyok ezrei, meg valami furcsa zene ömlik ki a bejáraton. A kapu tetején ott díszeleg a Pokol felirat. Júlia haja elkezd izzani, érzi, ahogy szétárad benne az adrenalin. Mintha hazaérkezett volna.

A kapuban Lucifer áll:

– Szerbusz, Lányom! Fáradj beljebb!