Alice Wright - Első benyomások

Interneten ismerkedtünk meg. Szinte rögtön megtaláltuk a közös hangot, nem voltak kínos csendek, nem voltak száraz sablonkérdések. Csak sodródtunk az árral, észre sem vettük.

Az jutott eszembe, milyen kedves. Vicces. Jó olvasni az üzeneteit. Meglepő, hogy léteznek még olyanok, mint ő, akik nem a külsőségekre helyezik a hangsúlyt. Fura és egyben fantasztikus dolog, hogy szinte hallom a hangját, szinte látom a reakcióit. 

Még akkor sem köszöntött be a másoknál gyakori kínos csend, amikor felvetettem, hogy találkozzunk. Helyette szervezni kezdtük, mikor és hol, és mit csináljunk utána; azt akartuk, hogy tökéletes legyen, még ha nem is mondtuk ki. 

Nem az ő városába mentünk, és nem is az én falumba. Egyenlőek voltunk, nem adtuk meg a másiknak azt az előnyt, hogy vezessen minket. Egy nemzeti parkot választottunk valahol félúton. 

Meglepődtem. A fa törzsének dőlve egy rasztahajú, füstös sminkű srác várakozott, némán tátogta a fülesében ordító számot, ami feltűnőbb volt az arra járóknak, mint ha fennhangon énekelte volna a szöveget. A vállain tetkók sorakoztak, az alkarján egy konkrét szöveg, és mielőtt észrevett volna, odavakkantott valamit néhány rámutogató srácnak, majd még be is mutatott nekik.

Ekkor következett be az első kínos csend.

- Mikaela? - egyenesedett. A hangja rekedt volt, ide-oda csúszkáló, nem olyan, mint amilyennek képzeltem.

- Dóri, de igen, én vagyok Mikaela. Te pedig Casper.

- Marci.

Leplezetlenül végigmért, és nem bírta megállni, halkan füttyentett egyet. Nem tudtam, negatívumként vagy pozitívumként fogjam-e ezt fel, mindenesetre kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Valahogy vagányabbnak képzeltelek el a visszavágásaid alapján - húzta el a száját.

- Én pedig puhányabbnak - öltöttem ki a nyelvem, mire felnevetett.

- Igen, ez a Mika-Dóri már inkább ismerős.

- A te Casper-Marcis megnevezéseid is azok.

Az jutott eszembe, mennyire más. Mennyire szarkasztikus, színészkedős, visszaszólós. Mennyire nem veszi észre a valóságban az utalásokat. Az jutott eszembe, mennyi első benyomás létezhet.

Elolvasom

Babu Miriel - Első benyomások

Végignéztem az asztaloknál ülő embereken. Beszélgettek, eszegettek, egyikük hasábkrumplit tömött magába nagy élvezettel, másikuk papírokat lapozgatott a feleségével, megintcsak egy másik sakkmeccset játszott le valakivel.

Mivel itt dolgozok, mindenkiről kialakult egy kép a fejemben. Egyfajta első benyomás, de annál nem több.

Az az ember például, közvetlenül az ajtó mellett, adócsaló. Még a szeméből is süt a sunyiság, vonásai is ezt a látszatot erősítik meg: apró szemek, keskeny orr és mindig grimaszra húzódó ajkak.

Kicsit távolabb kopaszodó férfi ült. Gyilkos. Valójában elég jámbor teremtés, de hirtelen haragú. A lányával beszélgetett egy csésze kávé mellett, de a lányon látszódott, hogy már menni akar.

Mellettük ült a sakkozó páros. Nő és báty, cyberbűnözők. A báty lenyomozta és megfélemlítette húga zaklatóit, kacinfántos, de főképp törvénybe ütköző módon. Az ügyben a hátsó sarokban meghúzódó férfi is benne volt. Az egyik zaklató. Gyanús társával az asztal felett áthajolva beszélgetett, az idegen szájában meggyújtatlan cigaretta fityegett.

Aztán a férfi a feleségével. Érdekes eset. A férfi szó szerint kivetkőzött magából az utca közepén, a feleségével most a válóper papírjait jöttek rendezni.

Még egy érdekes ember, aki egyedül üldögélt. Bankrablást kísérelt meg, de olyan nemtörődöm módon, hogy maga sétált a rendőrök elé, mikor azok megérkeztek a helyszínre. Egész itt töltött ideje alatt csak ül, nem találkozik senkivel, nem eszik, nem iszik. Pedig mindig figyelem, hátha megtudok róla valami újat. Vajon mi lehetett a motivációja?

Az órámra pillantok: még negyed óra.

Ismét a vendégek felé fordulok. A válóban lévő pár között tapintható a feszültség, a testvérpár minden figyelmét a sakkjátszmára irányítja. A zaklató feléjük pillantgat.

Elfogy a sültkrumpli, a papírzacskó zörögve a padlóra hull.

Sóhajtok.

Szedhetem föl a munkaidő végén.

Később ismét az órámra nézek. Letelt az idő.

- Rendben, emberek, lejárt az idő! Megkérek minden látogatót, hogy hagyja el a termet, a rabok pedig a másik ajtón egyes sorban távozzanak!

Elolvasom

The Nameless One - Első benyomások

1. A férfi az asztal túloldalán talán negyven lehet, még jó karban van, de kezd elpuhulni. Az ingje kicsit kopott, nagyon gyűrött. A nadrágja egyszerű, agyonmosott farmer, rajta fehér szőrszálak. A cipője inkább bakancs, olcsó, de strapabíró, kényelmes fazon. Őszülő haja erősen kopaszodik, széles homloka izzad. Arca fáradt, a borosta már kiütközött rajta. Jegygyűrűt nem visel, az ingzsebéből egy doboz cigaretta kandikál ki. Keze ápolt, de tenyere széles, ujjai vastagok. A cigi sárgára festette jobb keze gyűrűs és mutatóujjának első perceit. 

Összegzem a látottakat. Negyvenes, elvált, egyedül él. Sokáig sportolt, talán birkózó volt, de már évekkel ezelőtt abbahagyta. Legalább huszonnégy órája bent van, munkamániás, azaz inkább munkába temetkezik a magánéleti gondjai elől. Gyalog jár be dolgozni, láncdohányos, valószínűleg tehetséges és nagy a munkabírása, de mégsem vitte vezetői pozícióig. De az is lehet, hogy nem akar vezető lenni, szereti a melót végezni, nem pedig osztogatni. 

Fontos neki az ügy, mert hazaugrott megetetni a fehér macskáját, de nem borotválkozott, nem cserélt inget, sietett vissza. Lassan fogja csinálni, türelmesen…

- Ismertetem a jogait! - kezdi, miután bekapcsolja a magnót. - Ügyiratszám 4556/2016, Sandra Walsh halálesete. Szeretne ügyvédet?

2. A férfi az asztal másik oldalán nagyon nyugodt. Túlságosan az. Az első pillantásra sovány testalkata jobban megnézve szikár. A keze inas, a válla széles, de ahogy itt ül velem szemben, igyekszik ezt elrejteni. Lazának akar látszani. A haja barna, átlagos, senki sem tudná pontosabban leírni. A ruhája átlagos, a cipője is. Egy ember, aki nem akar látszani, egy szellem. De a tekintete árulkodó. Figyel, kutat bennem. Érzelmeket keresek a seszínű szemekben, de nyomukat sem lelem, csak túlzó figyelmet. Ragadozó tekintet. Bekapcsolom a magnót, belevágok.

- Ismertetem a jogait! – A bevezető után érzem, be kell keményítenem. - David, Sandra hányadik áldozata volt? 

A férfi elernyed, megadóan mosolyog. Erre nem számított. 

- Hatodik. Nyomozó, maga aztán tudja, milyen fontos az első benyomás!

Elolvasom

A. T. Jolt - Első benyomások

– Az a nyavalyás kölyök! Egy hatalmas pofon kellene neki! Ha a szülei nem hajlandók észhez téríteni, hát én megteszem, addig éljek!

Nolan Hides füstölögve járkált fel-alá a tágas nappaliban, hangos trappolásával zengetve az egész házat.

– Lenyugodnál végre? Épp dolgozatot próbálok javítani! – korholta le a kanapén ücsörgő, papírlapokat rendezgető Mrs. Hides, miközben rosszallóan ingatta a fejét.

– De ha egyszer szétvet az ideg? – csattant fel a férj a kelleténél erőteljesebben. Bár felesége nem vette fel a kirohanást, ő mégis megtorpant. – Ne haragudj – köszörülte meg a torkát kínosan. A nő félretette a papírokat.

– Mesélj.

Hides darabos mozgással leült. Izmait továbbra is megfeszítette, de legalább a homlokáról eltűntek a ráncok.

– Tom Grady? – puhatolózott Mrs. Hides. A férj mély sóhajt hallatott.

– Ki más? – Ellazulva tűrte, hogy felesége gyengéden megsimogassa a vállát. Mikor indulatainak maradéka is nagyjából kipucolódott, beszélni kezdett. – Én komolyan veszem az oktatást, célom van vele, és minden bizonnyal azoknak is, akik jelentkeznek hozzám bokszra. Grady… egy kis takonypóc. Tiszteletlen, nem figyel oda, a szavamba vág, ha épp magyarázok… A társai sem kedvelik igazán.

– De?

– Miféle de?

Mrs. Hides elmosolyodott.

– Mindig ott van az a de.

A férj beadva a derekát, sóhajtott.

– Figyelemreméltó tehetség. Ha egy kicsit oda is figyelne arra, amit mondok, akár még kiváló bokszoló is válhatna belőle. Nem tudom, hogyan törjem meg a jeget. Akármivel próbálkozom, ez a kölyök egy pökhendi kis szarházi marad.

– Talán ezzel akar üzenni neked.

– Üzenni? – vonta fel a szemöldökét Hides.

– Te mondtad, hogy a tanítványaid okkal jelentkeztek hozzád. Neki is biztos megvan az oka, hogy bokszot tanuljon.

Hides értetlenül csóválta a fejét.

– Most arra kérsz, hogy vájkáljak a magánéletében? – fújt. – Bármi is az az ok, nem rám tartozik. – Érezte, hogy felesége megszorítja a vállát, de nem reagált semmit.

Két nappal később Hides a rendőrség kihallgatójában ücsörgött, és mikor megkérdezték tőle, hogyan keveredett egy bandaháborúba, ő csak lazán vállat rántott és annyit felelt: felelős a tanítványaiért.

Elolvasom

Zsazsogó Nyáplic - Első benyomások

- Testhőmérséklet ideális, szívritmus kissé szertelen, végtagok mozgása... - A táncosok nevetve fordultak az énekes felé, aki az instrumentál alatt megpróbálta kissé feldobni a hangulatot. A víg zene és az olcsó italok megtették már hatásukat. Sok kipirult arcú fiatal ropta a parketten.

Rocco a bárpultnál ült, kiürült poharát látcsőként szeme elé emelve figyelte a kusza tömeget. 

- Még egyet! Don! - intett, majd megleste az időt. - Késik...

- Ugyan, Rocco... - lépett elé a pultos, régi cimborája. Arcán a kötelező vigyor, ám hangja együttérzően csengett. Tudta, mit jelent, ha az összeköttető késik. -, talán csak még nem érezte biztonságosnak, hogy kapcsolatba lépjen veled.

Újabb vendég lépett a pulthoz, egy eléggé elázott ficsúr, azzal a rémes újdivatú frizurával a fején. Rocco megvetően horkantott, majd kiitta a poharát és ismét a vendégeket kezdte vizsgálni. De talán ez a ficsúr is lehet az összeköttető. Talán csak megjátssza itt a részeget. Egy próbát megér.

- Adjak tüzet? - fordult a srác felé, mire az rávetette homályos tekintetét, majd öklendezve lefordult a székről. A két kidobóember a hóna alá nyúlt és kivonszolták a klubból.

Nem ő az, vont vállat Rocco meg se próbálva elrejteni megkönnyebbülését, majd a táncolók felé fordult. Ki lehet az összekötő? Az az esetlen mozgású szemüveges? Vagy a meredten figyelő az asztalnál? Még ő hasonlít legjobban egy összekötőre. Olyan a kisugárzása, mintha tudna valamit.

- Szabad ez a hely?

- Persze, aranyom... - Rocco egyre idegesebb lett. Az összekötő már több, mint fél órája nem mutatkozott. A szőkeség közben kényelmesen elhelyezkedett mellette, és elkezdett kotorászni a retiküljében.

- Adjak tüzet? - fordult felé Rocco egy hamiskás mosollyal arcán. Ez az összeköttető sokkal jobban ínyére lett volna, mint az előző.

- Köszönöm, nem dohányzom - nevetett rá a lány. Elővett egy tízest, fizetett, és továbbállt.

- Nem jön - sóhajtott Rocco.

- Biztos, mostanra beszéltétek meg? 

- Természetesen! - csattant fel Rocco, s legurított a torkán egy újabb pohárkával.

Ki lehet az összeköttető? Aki a sáljával babrál? A kockás inges? Esetleg az ott, a pisze orrával?

Közeledett a záróra, már csak néhány vendég időzött a klubban. Az együttes szedelődzködni kezdett. Az énekes kimerülten rogyott le Rocco mellé.

- Van tüze?

- Adjak tüzet?

- Azt megköszönném!

- Gondolhattam volna, hogy maga az. Hamisan énekelt.

Elolvasom

Vantana M. Forest - Első benyomások

Jesszus, de sokan vannak! Lehet rossz ötlet volt átjönni ide... Vajon befogadnak valaha? Annyira félek, nem hiszem, hogy valaha ide be fogok ide illeszkedni.

Csak álltam ott az ajtóban, félve pislogtam be az ordítozó társaságra. Mindenki szépen nézett ki. Szem, frizura, ruha. Tökéletesek voltak. Nem illettem ide, a béna arcformámmal, amihez csak hülye frufrus frizurát hordhatok, annyira ki fogok lógni a sorból, mint róka a csirkeólból. 

Észrevettek. Nem állhattam ott tovább magamat sajnálva, mert mint a vadállat az áldozatára, úgy ugrottak rám, mind a tizenhat lány. Levegőt is alig kaptam, kérdezgettek, beszéltek. Mindenki össze-vissza magyarázott, végül egy lány tört utat magának a többi között. Még visongóbban, mint a többiek, elkezdett kérdezgetni, majd szépen elkísért... -ek a fogasokhoz, majd vissza a terembe, és megmutatták a helyemet.

Nahát, lehet mégse olyanok, mint elsőre hittem. Milyen kedvesek velem!

Minden szünetben rajtam lógtak, én meg csak zavartan válaszolgattam nekik, azt se tudtam mit csináljak. Nem akartam megmutatni nekik az igazi énem, próbáltam olyan lenni, mint ők. Azt hittem sikerült is, de aztán pár hónap múlva rá kellett jönnöm a csúf valóságra.

Itt se tartozhatok a menők közé, engem Isten is átlagosnak teremtett. 

Azonban rájöttem, hogy mindenki az. Illetve mindenki különleges.

Az, hogy elsőnek tökéletesnek hittem őket, hamar megcáfolódott. Kiderült, hogy hülyék, nem érdekli őket semmi, minden hétvégén részegek és drogoznak. 

Én nem akartam ilyen lenni, így inkább megmaradtam a kedves osztálytársi viszonynál.

„Persze, lemásolhatod a házim.” 

„Igen, nem köplek be a tanárnak, ennyire nem vagyok stréber, nyughass, ember.”

„Fogd már be a szádat, te idióta”

Így változtam én, és ők is.

Miután megismertem őket, rengeteg mindent átéltünk, többször átformálódott a róluk alkotott véleményem, azonban hiába minden baromság, amit az évek alatt, egyedül, vagy közösen elkövettünk, valami mindig megmaradt.

Hogy tökéletesek. És lassan én is az leszek, ahogy együtt felnövünk.

Egy tökéletes osztály.

„Idióták”

Elolvasom