Lyla Campbell - Éjféli suttogások

– Jajj, mindjárt éjfélt üt az óra! Hol lehetnek már? – A csöndben még a suttogó cincogó neszek is hangosnak hatottak. Az apró talpacskák sietős topogása elhalkult, mikor a padlásra értek és felmásztak az ablakhoz. Valahol messze egy kastély varázslatos fényei ragyogtak, az apróságok pedig izgatottan, megbabonázva bámulták a távoli csodát. Felettük madarak repkedtek türelmetlenül és ahogy egyre közeledett a nagymutató a tizenketteshez, csöndes pánik uralkodott el a házban.

– Mi lesz, ha nem érnek vissza? – kérdezte egy magas lány hang, megpróbálva minél halkabban suttogni. Tudta, hogy ha a macska felébred, a fiúk nélkül nem tudnak mit kezdeni vele.

– Ne aggódjatok, felelősségtudatosak! – próbált lenyugtatni mindenkit egy újabb suttogó hang, de a nagy helyiségben elveszett a hangja. Megint felerősödtek a talpak neszei, ahogy mindenki egyre nyugtalanabbul rohangált. Még takarítaniuk is kellett volna, de senki nem tudott most nekiállni.

Még két perc volt éjfélig, a nyugtalan suttogások az egész házban hallatszottak. Eddig csak kevesen aggódtak, a legtöbben inkább izgatottan várakoztak, de ahogy senki nem ért vissza, egyre nagyobb káosz alakult ki. A legtöbben már a kertben voltak és hunyorogva bámulták az utat.

Mikor a harangok felhangzottak, sokan összerezzentek. Két lány halkan elsírta magát, a többiek pedig tanakodtak.

– Most mit tegyünk? Szerintetek mi történt? – súgta barátnőinek valaki.

– Nem tudom, remélem nem lett semmi bajuk.

– Ugyan, tudnak vigyázni magukra! Csak a többiek nehogy hazaérjenek előttük, mert bajba kerülnénk.

Tíz perc telt el, a hangok egyre csendesedtek, csupán halk szipogást lehetett hallani, amikor az úton feltűnt pár alak. Ahogy közeledtek, ők is megpróbálták minél halkabbra fogni, nehogy felverjenek a környéken bárkit is. Amint a ház lakói meglátták, odarohantak barátaikhoz. A többiek közül kitűnő, magas alak sóhajtozva szorongatott a kezében egy cipőt és álmodozva dudorászott, a suttogó örömhangok pedig bezengték a kertet.

– Jackie! Gus! Brúnó! Hamupipőke! Végre hazaértetek!