2016. október 10., hétfő

Alice Wright - Ritmus


Jobb kezével az állát támasztotta, baljával a pad szélén dobolt. Már csak egy dupla törije volt vissza, az ágya hívogató képe mégis csak kósza álomnak tűnt. Lesétálni a megállóba, felszállni a buszra, majd még legyalogolnia azt a pár métert... Szinte biztos volt benne, hogy el sem jut a szobájáig, hanem anyja a kanapén durmolva talál rá.

A szél hangosan süvöltött odakint, néha megrezegtette a fák ágait, de legtöbbször csak bekúszott az óvatlan járókelők kabátja alá. Október volt, a nyár már nem bujkált ott az időjárásban, az emberek nem vetkőzhettek pólóra és rövidnadrágra. Az eső mindennapossá vált, a Nap pedig inkább elrejtőzött a komor, sötét felhőpamacsok mögé. Sár volt és rengeteg tócsa, egy idő után pedig már a dér is ellepte a füvet reggelente.

Nagyot sóhajtott. Ha legalább a fülhallgatója itt lenne! De persze azt is ma kellett otthon felejtenie! Nem csütörtökön, amikor igazából nem is kéne bejönnie, mert csak ének, rajz és társai sorakoznak az órarendjében, nem! Ő volt olyan hülye, és már hétfőn a saját sírját ássa. Töri, matek, kémia... Inkább ne is folytassuk a felsorolást. Valami mormogásfélét hallatott, és egy újabb akasztófán lengő emberkét rajzolt a füzete hátuljába. Csüggedten nézett végig az eddigi rajzain; polipok, emojik, különböző firkák, melyekről az esetek nagyrészében meg sem lehetett mondani, micsoda.

Radírozások rezegtették meg a padokat, a kréta néha megcsikordult a táblán, mire az osztály sziszegve a füléhez kapott. Lapok sercegtek, székek nyikorogtak, léptek koppantak a koszos fapadlón. Akarva akaratlanul is hallotta a zajokban a dallamokat, általában az óra végére egész szimfóniát talált ki.

Tovább dobolt, és hallgatta a mások számára nemlétező dalt. Egy kotta, két kotta. Legszívesebben már rég dudorászott volna, de akkor tanára rászól, és lőttek is az egyetlen szórakozásának.

A távolban autók dudáltak. Még több hangszer a zenekarában.

Feje hangosan koppant a padon. Elaludt, a dal pedig ment tovább.
Megosztás: 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése