Ms. Maserati - Éjféli suttogások

Oscar jól végzett munka elégedettségével bújt ágyba aznap. Furcsa volt a mai nap, kora este, zárás előtt pár perccel esett be hozzá két ember, sürgős munka volt, de megfizették, sőt be is segítettek, ám még így is bőven lement a nap, mire hazaért. 

Kellemesen elbágyadt a puha ágyneműk között, jó volt végre pihenni. Könnyedén ragadta el az álom, puhán ringatta el a tudatát.

Majd jött az éjfél vészterhesen, a boszorkányok órája, és a lelkek visszatéréséé. Oscar békésen fordult át a másik oldalára, mikor hirtelen felébredt. Nem tudta megmondani, mire riadt fel, de tagjai zsibbadtak a hirtelen eszmélettől. Felült és belehallgatott a csöndbe. Bár ne tette volna! Suttogott az éjjel, ismeretlen hangon kínokat mesélt. Oscar csak fülelt, a rettegés kezdte beinni magát a csontjaiba, a hang ezt mesélte: - Eszmélet, de inkább ne lenne. Mert nincs levegő, nincs fény. Fullasztó sötétség! És kaparsz, alig tudsz mozdulni… Levegőrét kapsz! De kaparsz körmöd szakadtáig. És kaparsz a maradványokkal, ujjaid véres csonkjaival, de mindhiába!

- Hallgass… kérlek hallgass. - Oscar hangja meglepően vékony most.

- Hiába! - Kuncog a hang, valahonnan közelről. - Nincs kiút!

- Hallgass! - Oscar üvölt, de a hang csak folytatja.

- Ez a te érdemed, a te hibád, te tehetsz róla, nem szabadulsz tőlem. - Mintha önnön keze szólalt volna meg, ráüt a karjára. Pár percnyi csend. Majd újra kezdi, az irány ugyanaz. És ő körömmel esik neki a bőrének, önnön húsának. Csak lenne már csend! De nincs menekvés, még mindig beszél. Feltépi hát a frissen felvarrt Yggdrasil ágait. Vér mocskolja a kezét, és tapad a körme alá, a hang egyre folytatja: - Miattad, miattad…

Csontig leszaggatná a húsát, ha használna, kínjában tincseibe tép, és a fülére tapasztja a kezét.

A vészterhes éjjel után csendben ébred a vérfoltos ágyneműk között. Rettegve fülel a csöndbe. Nézi a karját, a szétkarmolt sebek alatt, az Yggdrasil ágai csendben lengedeznek, és valaki alszik alatta…