Brukú - Kiálts

- Megtiltom, hogy azzal a fiúval bárhova is elmenj. 

- Semmit nem csinált! 

- Nem-e? Részegen egyedül kellett hazajönnöd arról a buliról.

- Ott volt velem Lisa, és különben is, az nem most volt.

- Nem érdekel. Lányok ne mászkáljanak egyedül részegen!

- Nem is értelek. Te nem voltál fiatal?

- Voltam, és tudom, hogy a fiatal, részeg srácok, miket művelnek a részeg lányokkal.

- Meg tudtuk volna védeni magunkat...

- Tényleg? Mivel? A bájos mosolyotokkal? Vagy megkínáljátok cigivel?

- Te kutattál a táskámban?

- Nem. Kiesett a zsebedből a fürdőszobában.

- És most ezt is el akarod tiltani tőlem?

Szólnék, de közbe vág.

- UTÁLLAK. - Elrohan a szobájába.

Beletúrok kopaszodó hajamba, levágódok a kanapéra. Hogy lehet ennyire vak? Hol rontottam el a nevelést? A csigalépcsőre bámulok, a szívem úgy zakatol a dühtől, hogy elnyomja a zihálásom és az ajtó csapkodás miatti fülzúgást. Az elmúlt 16 év alatt nem veszekedtünk még egymással, mert mindig sikerült megoldást találnunk... A tévére meredek. Muszáj lehiggadnom. A kapcsolóért nyúlok, de annyira remeg a kezem, hogy leverem az asztalról. Morogva felkapom a szőnyegről, és kivágom az ablakon.

A következő napokon Zoé továbbra sem szól hozzám, még csak nem is köszön. Elfordul, ha beszélni akarok hozzá, és inkább elvonul a szobájába. Én pedig kezdek beleőrülni ebbe. 

Péntek este bekopogok hozzá.

- Remélem, gondolkodtál a történteken... - puffan valami az ajtónak. - Tudod egyáltalán, mennyire féltem attól, hogy valaki bánthat téged? Hogy akár olyan baj is történhet, ami végzetes? És még csak ott sem vagyok, hogy megakadályozzam vagy, segítsek...? - Elhallgatok, mert remeg a hangom. - Nem jön válasz. - Ez a hallgatás rosszabb, mintha kiabálnál vagy ordítanál. Azt még eltudnám viselni, de ezt a némaságot nem.

Egysze rcsak kinyílik az ajtó és Zoé a nyakamba borul. 

- Beiratkozom önvédelemre.

- Vagy nem iszol.

- Vagy eljössz értem a buliba.

- Rendben.