A. T. Jolt - Történelmet írni

A tankönyvem fölött görnyedtem… már ki tudja, mióta. Órák telhettek el, mert mikor felütöttem, még napfényben olvastam, mostanra viszont szükségessé vált az asztali lámpa retinaégető ereje. A fenébe is, biztos voltam benne, ha még egy sort el kell olvasnom, tojásfehérjéhez hasonlóan fog végigfolyni az arcomon a két szemgolyóm.

Ingerülten becsaptam a tankönyvet, és a konyhába tipegtem egy pohár narancsléért. Alig két frissítő kortyon voltam túl, amikor valaki hangosan kopogtatott a bejárati ajtón. Morgást hallatva, néhány lusta lépéssel az ajtó elé álltam, és kitártam. Legnagyobb meglepetésemre egy kissé köpcös, szokatlan sapkát és öltözéket viselő férfivel találtam szemben magam. Mint aki a későreneszánsz korából bukkant fel.

– Elnézést, hogy megzavarom nyugalmát, kisasszony, de utam Wittenbergbe vezet, és kapuját sehol sem találom. E kilencvenöt pontól álló…

Bevágtam az ajtót. Arra eszméltem, hogy szívem a torkomban dobog. Valaki szórakozik velem, vagy agyamra ment a tanulás?

Gyorsan lehajtottam a maradék narancslevet, majd ismét a konyha felé vettem az irányt. De nem jutottam el odáig. Lábam váratlanul elakadt valamiben, mire én egy nagy lendülettel hason vágódtam a padlón. Fájt, de legalább a poharam megúszta. Jobb lábfejem egy vastag ruhaanyagba gabalyodott. Lerúgtam magamról, és azt hittem, mindjárt viszontlátom a narancslevem.

„Adriai tengernek syrénája” – állt rajta.

– Ah! – ugrott elém a semmiből valaki. – A Jó Zrínyi vitorlája!

Gondolkodás nélkül a szobámba sprinteltem, bevágva a hátam mögött az ajtót. Lihegve a félfának dőltem, és azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy kimerültem. A csend nem tartott sokáig. Egy öltönyös, szemüveges alak magasodott a szobám közepén, kihúzott háttal, baljós tekintettel. Szemét a falon tartotta, amin egy felirat állt: Fulton. Hogy a fenébe került az oda?

– Vasfüggöny ereszkedik Európára… – Az idegen szavait hirtelen elnyelte a kiabálások, taps, zene és lábdobogás zajának keveréke. A kezemet a fülemre tapasztva behunytam a szemem. Mikor kinyitottam, megint a tankönyvem fölött görnyedve találtam magam. Nevetve fújtam egyet.

Irány történelmet írni.