– Nézd, egy hullócsillag! Kívánj valamit! – mutatott az égre a lány, majd rámosolygott. Hollófekete tincsei úgy terültek el körülötte, mintha sötét napsugarak lennének. Egyik kezét tarkóján pihentette, másikkal az égbe kapaszkodott. A közeli parkban feküdtek egy pléden, és az idei meteorhullást nézték. A város égbetörő épületei ellenére is tisztán lehetett látni az eget. Lopva a másikra pillantott, de aztán ismét a csillagoknak szentelte figyelmét. Félt. Kezdte úgy érezni, hogy, bár sohasem érezte még magát ilyen boldognak, rosszul cselekedett. Persze ennek nem kis valóságalapja volt; valljuk be, az éjszaka közepén bekopogni valaki ablakán, és csillagnézésre invitálni, meggondolatlanságra vall. A lebukás veszélye már órák óta láthatatlan szörnyként lebegett fölöttük. Bármelyik percben meghallhatták volna a lány apjának dühösen koppanó lépteit, vagy akár a rendőrautók fülsiketítő szirénáit. Vége lett volna. Tudta ezt, mégsem volt képes megmozdulni, elrontani a hangulatot. Túl varázslatos volt ez a pillanat. Lehetetlen, álombéli, s pont emiatt mámorító.
– Akkor – kezdte lassan, mintha félne attól, hogy a kigondolt szavak hirtelen megszűnnek létezni – Azt kívánom, hogy...
A függönyrésen bekúszó napfény aranysávot rajzolt az arcára, tolvaj módjára beszökött a szemhéja alá, és ellopta a régóta dédelgetett álmot. Nyöszörögve ült fel az ágyon, majd a konyha felé nézett. Az ajtó takarásából egy nő lépett elő, kezében egy bögre kávéval, és rámosolygott. Ő pedig szokása szerint annak a távoli éjnek a mosolyát kereste felesége görbületében. Viszonozta a gesztust, és nagy kortyokban inni kezdte a fekete italt. A fáradtság az emlékekkel együtt ismét kiszállt belőle, de tudta, ha az álombéli lány most megjelenne nála, rögtön felismerné a számára oly kedves arcot, tekintetet, vonásokat, hangot. Talán mindent itthagyna a pillanatnyi boldogság reményében. Gyerekeit, feleségét, házat és munkát.
Morcosan megrázta a fejét, és a fürdőbe vonszolta magát.
– Lehetetlen – gondolta, miközben megnyitotta a csapot – Hiszen a hullócsillagok nem teljesítik a kívánságokat. Ha mást nem, hát ezt megtanultam az elmúlt években.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése