2016. november 18., péntek

Brukú - Történelmet írni


Egy félig lebombázott emeletesház ötödik emeletén vagyok. Lábujjhegyen osonok végig a megrepedezett, többhelyen lemálott falú folyosón. Tudom, hogy az utolsó szobák egyikében rejtőzik. Az az egy mellé ment lövés, amit az utánpóltást szállító konvojunknak szánt, elárulta. Leellenőrzöm az utolsó előtti szobát. Negativ. Célba veszem az utolsó szobát. A koszos falnak lapulva magállok. Hallom az apró légvételeit, ahogy óvatosan pozíciót vált, ahogy aprót zörren a puska és kattan egy zár... Várjunk csak: összepakol? Francba. Felkapom a fejem, és kissé a törmelékektől zsúfolt lépcsőház irányába dőlök. Motorzaj. Megjött az erősítése. Magamban szitkozódva elteszem a fegyverem, lassan előveszem a késem, majd közelebb lépek az üres ajtófélfához. Látom a szemem sarkából a közeledő árnyékát. Nagy levegőt veszek és lassan kifújom, hogy megnyugtassam magam. Az adrenalin ennek ellenére is robbanásszerűen terjed szét az ereimben: a szívem őrült zakatolásba kezd, az izmaim pedig ugrásra készen megfeszülnek. Megvetem a lábam a porban, berogyasztom a térdeimet. Fekete sziluettje azonban megáll néhány centire tőlem. Alig hallható pittyenés töri meg a csendet. Infra kamera. 
FRANCBA! A háttérben csikorognak a kavicsok a leparkoló csapatszállító kerekei alatt. Istenem, most mit csináljak? Nyugi, Eric . Ajkamba harapok. A pánik az ellenséged! Megmarkolom a kés kérges markolatát és egy gyors mozdulattal előre lépek. Ahogy kilépek a fedezékből, mintha mindent lassított felvételben látnék: ahogy a késem torok magassába lendül és szúr, a vállam ahogy egy széles mellkasba ütközik és az ellenség, akinek nincsen elegendő ideje rám emelni a puskáját. De a fegyver eldördül.
Vészjósló hangjától felgyorsulnak az események, én pedig ott állok tehetetnelül, csapdába zárva. Egy gyors mozdulattal elvágom a torkát. Csapodó ajtók csattanását hallom. Bepánikolok. Eggyel még elbírok, de tízzel...? Kikapom a mellényeből a gránátot, élesítem és kihajítom az ablakon. Alig vetődők be a szomszédos szobába, a bomba felrobban kiiktatva az ellenséges csapatot, engem pedig maga alá temet a felszabaduló kosz és a törmelék.
Megosztás: 

3 megjegyzés:

  1. Üdv köreinkben! :D Látom, egyenesen a közepébe vágtál bele :)
    Mikor a végére értem, hirtelen az jutott eszembe, Mivel nem írtad le konkrétan, hogy Erik meghalt, lehet hogy él, mint azoknál a sorozatoknál, amiknél néha még az sem "elég" egy halál bebiztosításához, ha látjuk a hullát. A következő évadban még úgyis visszatérhet ^.^"

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    Köszönöm, hogy itt lehetek. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra <3

    Igen, igen, szeretem mélyvízibe dobni a szereplőket. De remélem azért nem baj, hogy függőben hagytam a történet végét.

    Kellemes hétvégét:
    Brukú

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom Zsazsihoz, bizony én is úgy voltam a végével, hogy hát bármi történhetett...

    VálaszTörlés