Pertli - Vérszag

Kathelyn, az Istenség összetörten állt a Sátán kapuja előtt. Egykor gyönyörű arcát most a gyűlölet és a bosszúvágy torzította el. Pogány sarjait mind megölte a Bűnös Nép. Most végre ő is megfizeti, azt, ami jár gyermekei gyilkosainak. 

Harmadik kopogására maga a Sátán nyitott neki ajtót:

- Szépséges, tiszta Kathelynem! Mi a bánatod, hogy hozzám jöttél? - Kathelyn nem válaszolt, csak amikor átlépte az alvilág kapuját.

- Mától Nemesis a nevem, többé nem szeretnék tiszta lenni. Téged tekintelek Uramnak, Te segíthetsz nekem megbosszulni Népem halálát. Vérszag terjeng földemen, a saját gyermekeim vérének szaga! Kérlek, adj hatalmat, hogy kínok kínjával pusztíthassam el pogány Népem gyilkosait! - zokogta az Istennő. A Sátán féloldalas mosolyra húzta a száját és bólintott. Fekete, alvadtvértől mocskos kezével intett Nemesisnek és egy szobába kísérte. Mikor kijöttek a helységből az Istennő a csillagoktól kapott öltözete helyett, vérből készült ruhát viselt. Ereje hatalmasabb, ám sokkal sötétebb volt, mint eddig bármikor. 

- Köszönöm, Uram - fejet hajtott a Sátánnak, majd távozott. Újult erővel visszaült a trónjába és végignézett a földjén. 

- Vérszag! Az enyémek vérének szaga! Bűnös nép! Szabaduljon rátok fájdalmas betegség, nőkre meddőség, földemből növény mind pusztuljon! Zord tél fagyassza szilánkosra testeteket! Haljatok százával, hadd érezzem a ti véretek szagát is! Hadd lássam rothadó húsotokat! Éhezzetek, szenvedjetek! 

***

Néhány hónap múlva az Bűnös Nép nagyrésze halott volt a betegségtől. Aki élt, az is szívesebben halt volna meg. Kegyetlen hideg uralkodott az egész földön, élelem nem volt, minden kihalt körülöttük. Lassan eltűnt az élet. Aki esetleg eddig kibírta a szenvedéseket, az elmenekült, vissza a hazájába. Így lett az egykor virágzó nép gyönyörű, gazdag földjéből a pusztulás és az elmúlás hazája. Többet élő ember oda nem merészkedett, mindenki a Bosszú-földjeként emlegette, ahol pogány emberek teste nyugszik. Nemesis a Bűnös Nép halottjait mind a Sátánnak ajánlotta, így földje végül megnyugvásra lelt, s saját Népe emlékét békében őrizhette.

Elolvasom

Pertli - Roham

A Vörös sereg hadi megbeszélést tart. Fél óra múlva az ezredes feláll, és hangosan beszélni kezd:

- Akkor készen vagyunk. Senki ne térjen el a megbeszéltektől! Az életünk és a hazánk a tét, ha ezt elveszítjük, mindenünk elveszik! De nyerni fogunk! Igazam van, fiúk?!

- Nyerni fogunk! – kiált az egész csapat egyszerre.

- Ez a beszéd! Tizenegy órakor indulunk. – Az ezredes jobb karját felemeli, mutató- és kisujját kinyújtja, többit pedig ökölbe szorítja. Az egész csapat így tesz.

***

Az összes harcos elfoglalja kijelölt helyét. Öt perc múlva az első lövések eldördülnek.

A Vörösek a megbeszéltek szerint elindítják a támadást. Az ellenség már a közelben van. Újabb lövések hallatszanak Egy Vörös elesett.

- Ne! Ezt megbánjátok! - üvölti egy Vörös katona. A terv felbomlik, a csapat egyik tagja eltér a tervtől, és egyedül hajtja végre a rohamot. Szalad, csak gyilkol és meg se hallja bajtársai kiáltozását. Már három embert megöl, amikor behúzódik egy valamelyest biztonságos fedezékbe. Visszanéz a Vörösekre, akiket teljesen beszorított a Fekete hadsereg. Nem mehet vissza, el kell foglalnia az ellenséges bázist, amit összesen három Fekete őriz. A hős épphogy előbújik a rejtekből, lesorozza mind a három katonát. Rohanni kezd, de olyan gyorsan, mint még soha. Már a felét megtette a veszélyes távnak, amikor hátrafordul és látja, hogy az ellenség észrevette őt. Négy Fekete száguld felé és lő rá. Már csak száz méter, aztán fel a toronyba és akkor onnan mindenkit le tud szerelni, ezt hajtogatja magában folyamatosan. Már csak ötven méter. Már csak húsz. Vége. Valamelyik ellenséges harcos lelövi. Megbújt a bázisnál, a Vörös katona pedig nem vette észre. Fél óra múlva a Feketék hivatalosan is legyőzték a Vöröseket. Kitűzik a zászlót a csatatér közepére. A halott katonák lassan felállnak, a vezetők kezet ráznak.

- A Rét a mai naptól a bések területe! - kiáltja a Fekete ezredes. 

Elolvasom