A keresztútnál találkoztam vele, amikor Breda felé utaztam az Úr 1624-dik évében. Csendesen ücsörgött az ivó árnyas zugában, láthatólag nem akart zavarni senkit. Köpenye poros volt, csizmája szakadt. A zekéje foltozott. Első pillantásra ágrólszakadt utazó volt, háborús menekült. De setét szeme folyton az ivót kutatta, az utazókat vizsgálta. Nekem, mint jó krónikásnak, fel kellett ismernem a különleges embereket, és ő az volt a javából. Csomagja mellette hevert, a sarokba támasztva. Mikor közelebbről megnéztem, láttam, hogy kopott pisztoly agya lóg ki a batyu egyik oldalán, a tetején pedig egy espada markolata kandikál ki a rongyok közül. Amikor a fogadós italt vitt elé, tökéletes holland beszéddel köszönte meg neki, de olajosbarna bőre, barna szeme elárulta számomra, külhoni.
Vagy fertályórával később újabb vendégek érkeztek, két németalföldi nemes. Jól öltözött, büszke emberek voltak, mindketten mellvértet, fegyverövet viseltek, amiről tőr és spada lógott. Félelmetes látványt nyújtottak. Pár szót váltottak a fogadóssal, ittak egy pohárral és indultak volna tovább.
Az olajosbarna bőrű idegen ekkor állt fel. A batyuját hanyagul bal vállára vetette, a pisztoly így épp a hasa előtt állt keresztben jobb keze ügyében, a spada pedig bal válla mellett bújt meg rongyok alatt, kézre esett az is. Könnyed léptekkek követte a két nemest, ki az ivó udvarára. Az ablakon át épp odaláttam. A nemesek felé fordultak, fegyverükhöz kaptak. A külhoni előrántotta a pisztolyt, az egyiket térden lőtte. A kiürült fegyvert eldobta, majd megmarkolta a spada markolatát, és elhajította a batyut, a penge így kiszabadult. A talpon maradt nemes felé szúrt, ő hanyagul kitért, és egyetlen visszakezes vágással felnyitotta a torkát épp a mellvért fölött.
A harc rövid volt, akár a terrier a patkánnyal, úgy végzett velük. A lábon lőtt nemeshez lépett, az suttogva beszélt hozzá. A férfi ezúttal németül válaszolt.
- Én nem vagyok nemes. Katona vagyok!
Átvágta a torkát. Aztán lassan elindult Breda irányába.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése