Alice Wright - Nyomás

Egy nagy, kifürkészhetetlen cellában tengettük napjaikat. A helyiség az átlag börtöncellákkal ellentétben nem négyszögű, konvex alakzatban volt kiépítve, hanem konkávban, milliónyi rejtett sarokkal. De csak ennyiben különbözött a többitől, másban nem.

Azonban már napok óta nyüzsögtek a rabok. Csontos arcukon többször húzódott mosoly, fásult tekintetükben egy ideje állandóvá vált a felcsillanó remény. Beszélgettek, pergamenlap fölé hajolva sustorogtak éjjel nappal, s néha cinkosan összenéztek, amikor a szolgálaton lévő őr leszólta izgalmukat és szavakkal próbálta újra beledöngölni őket a földbe.

"Hamarosan kijutunk innen!" - mondogatták egyre gyakrabban.

Igen, szökést terveztünk. Egyikünk úgy ismerte a börtönt, mint a tenyerét, és az egyik újonc tisztában volt a felmerülő, minket segítő problémákkal.

" Elintéztem, hogy aznap senki se álljon az utunkba" - vigyorgott, valahányszor szóba került ez a részlet.

Alig pár óra volt hátra, vágni lehetett a feszültséget. Mindenki Rá várt, ám ő nem jött.

" - Keresd meg, te állsz hozzá legközelebb!" - paskolta meg a hátamat az, akivel egyidőben kerültem a rácsok mögé. Megadóan sóhajtottam.

Hamar megtaláltam. A legeldugottabb sarokban ült, kezében már felismerhetetlenségig gyűrődött tervrajzzal.

- Mi a helyzet? - pillantott rám, szemei alatt minden eddiginél nagyobb táskák húzódtak.

- Ezt én is kérdezhetném - ültem le vele szemben, mire felhorkant. - Várakoznak. De nélküled nem akarnak elindulni.

- Értem - motyogta, és még egyszer végigfuttatta tekintetét a pergamenlapon.

- Minden rendben? - kérdeztem aggódva.

Bizonytalanul bólintott, majd átadtuk magunkat a kínos, kérdésekkel teli csendnek - sosem volt köztünk ilyen némaság, még az ideérkezésünk után is folyton dőlt belőlünk a szó. Ha pedig nem, akkor puszta gesztusokból, pillantásokból tudtuk, mit mond a másik. Most azonban hiába fürkésztem, csak a lényére boruló, áthatolhatatlan ködöt láttam.

- Nem fog menni - törte meg a csendet mély, rekedt hangján, mire felkaptam a fejem. - Félek, hogy egyenesen a vesztükbe vezetem őket, vagy vissza ide. 

- Marco...

- Azt mondtam nem fog menni! - förmedt rám. - Vedd át a vezetést. Kérlek.

Aznap nélküle szöktünk meg. Nélküle haltunk meg.