Egy fiú és egy lány, a háztetőn. Még egyikük sincs tíz éves, de a szüleik hagyják őket, hadd játszanak egyedül.
– Úgy se mered, Félix – kezdi a lány.
– Mit, Ella? – kérdezi a fiú. Kicsit félve pillant le az udvarra, ami innen fentről nézve félelmetesen távolinak tűnik.
– Végigsétálni a kúpcserepeken – mondja a lány, és kihívóan mosolyog a kisfiúra.
– Megcsinálom, de előbb mutasd meg, hogy kell – kéri Félix. Ez mindig beválik, ilyenkor Ella megcsinálja a feladatot, és a fiúnak van ideje felkészülni. Most sem téved. Ella magabiztosan mászik a cserepeken, egyszer sem csúszik meg. A haja lobog a hirtelen feltámadt szélben, Félix szíve hevesebben kezd dobogni a helyzet izgalma miatt. Ő is elmosolyodik, kicsit óvatosabban, mint a lány, de kezdi jól érezni magát.
– Gyere már! – kiállt Ella, és hátrafordulva int a fiúnak. Félix még mindig mosolyogva követi Ellát felfele. A cserepeken mászni egyszerűbb, mint aminek látszott, könnyen talál fogást a rések között. A magasság többé már nem szédíti, és amikor a kúpcserepekhez ér, egyetlen mozdulattal felegyenesedik.
– Látod, egyszerű, mint az egyszeregy – jelenti ki a lány.
– Egyszerű – ismétli Félix. A látvány a tetőről egészen más, mint a földről, és a kisfiú úgy gondolja, már csak ezért érdemes volt belemennie a játékba. A nap utolsó sugarai megvilágítják a tájat, különös fénybe vonva a tanya épületeit és az azt körülvevő mezőket. A távoli hegyek félelmetesen sötétek az ellenfény miatt, Félix szinte várja, hogy mögüle kibukkanjon egy sárkány. Legszívesebben repülne, egészen az égig. Tudni akarja, mi van a hegyeken túl, mit rejt a világ, részese akar lenni a szépségnek, amiből eddig csak egy szeletet látott.
– Repülni akarok – mondja a fiú. A lány megint mosolyog.
– Rendben. Mint a madarak. De úgysem mered! – nevet.
Félix válaszul kitárja a kezét, és próbaképpen le-fel mozgatja őket. Ebben a pillanatban elhiszi, hogy képes repülni. A fiú és a lány kézen fogva ugranak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése