Jamie azelőtt látta meg a kislány szellemét, mielőtt az szórakozni nem kezdett a pályaudvar világításával. A fiú meglehetősen örült, hogy ennyi fáradtságtól meg lett kímélve- nem szeretett izzadt testeken átnyomakodni, hogy gátat vessen a holtak játékainak. Látóként az ő feladata volt az élők védelme a túlvilágiaktól.
A kislány ruhája régimódi volt, talán Viktória királynő uralkodása alatt halhatott meg. Rózsaszín köténykét viselt fehér ruhája felett, haját hasonló árnyaltú szalag fogta össze. Szőke fürtjei csinosan göndörödtek a tarkójánál, úgy tűnt, mintha valaki pontosan eltervezte volna, melyik szálnak hol legyen a helye a kompozícióban. Látszott a gyereken, hogy gazdag családból származik. Jamie egyedül a kislány hasán éktelenkedő hatalmas vérfoltra volt képtelen ránézni. Annak idején valószínűleg ez okozta a gyerek halálát, de a fiú nem akarta elképzelni, vajon mi okozhatta a sérülést.
– Mit keresel? – szólította meg Jamie a kóbor lelket.
– A mamámat. Nem láttad valahol? – kérdezte a gyerek. Szerencsére elfeledkezett a lámpák kapcsolgatásáról, így a pályaudvaron állók betudták a villódzást kontakthibának.
– Sajnos nem – felelte a fiú. A szellemek csak úgy tudtak szabadulni az árnyvilágtól, ha megtalálták azt, amit az életükben kerestek.
– Viszont tudom, hol találjuk meg – mondta Jamie, majd a gyerek felé nyújtotta a kezét. A kislány rögtön elfogadta a jobbot, és együtt sétáltak abba az irányba, ahol Jamie szerint majd megtalálják a mamáját.
– Mi a neved? – tudakolta Jamie.
– Jessie, mint az anyukámnak.
– Szép név. És… hogyan haltál meg?
– A mamával sétáltam, de elvesztem, amikor a piacra értünk. Nagyon sírtam, de egy bácsi azt mondta, segít. De nem segített – mondta Jessie. Jamie el tudta képzelni a történet végét.
– Itt is vagyunk – mosolygott a fiú a kislányra.
Egy temetőben voltak, körülöttük mindenhol emberek sírjai. A köveken a feliratok ugyan némileg megkoptak, de azért még el tudták őket olvasni.
– Jessie Morne – suttogta a lány. – A mamám neve… itt van a síron. Megtaláltam.
– Most menj – mondta Jamie.
– Köszönöm!
Szia Julie!
VálaszTörlésTetszett az írásod. Kedves történet, és jó megoldást talált a végén a fiú.
Tudod, min gondolkodtam el? Hogy a kislányt ugyan megnyugtatta, hogy megtalálta édesanyja sírját, de én el tudnám képzelni, hogy az anyuka is bolyong valahol. Elvégre elveszítette a kislányát piacon. Aztán persze nem tudni, hogy ő végül megtudta-e, mi lett a lánykával.
További jó munkát, jövök majd még olvasni hozzád. :)
Üdv:
Glatime
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy elolvastad, és hogy hagytál magad után nyomot! Ami a kislány anyukáját illeti, lehet, hogy egyszer megírom a történet párját is, egy másik címre.
Szép napot!
Julie