A/N: Ez a mostani írás nem a saját világomban játszódik. Jött az ötlet, de nem lehetett volna szépen átültetni. Bár a fő irány és terv továbbra is, hogy a saját világomban játszódó szösszeneteket osszak meg, egy-két ilyen kivétel előfordulhat még a későbbiekben.
- Tehát nem emlékszik, kisasszony?
- Nem igazán.
- Jó… Akkor próbáljuk meg máshonnan – mondta türelmetlenül a zömök férfi és megvakarta az állát. – Volt fegyver a támadónál?
- Nem volt.
- Fenyegette magát?
Mielőtt a lány válaszolhatott volna, egy magas, középkorú, gondozott szakállú férfi kaján hangon közbeszólt:
- Nem kellett fenyegetnem. Jött magától.
A barna hajú lány tekintete ijedten rebbent a szemüveges férfi felé, majd a bíró rögvest koppanó kalapácsára.
- Csendet! – Utasította amaz a vádlottat. – Folytassa! – Intett állával az ügyésznek.
Ő biccentett, már kérdésre nyitotta a száját, s miközben közelebb lépett a lányhoz, hogy eltakarja előle feltételezett támadóját, megigazította szemüvegét.
Ekkor hirtelen megfordult a világ. A lány újra a szobájában érezte magát. Látta az olvasólámpa fényétől sárgás könyvlapot, ismét hallotta, ahogy mögötte megnyikordul az ajtó. Felkelt az íróasztal mellől, és megfordult. Kirajzolódott annak az embernek a nyurga alakja, akinek a közelsége már korábban is feszélyezte. Kellemetlenül érezte magát mellette, bántónak találta a tréfáit, és bár nem tudta volna megfogalmazni miért, de kínos volt vele kettesben maradnia.
Az utca felől egy közeli szórakozóhely zenéje hallatszott be a nyitott ablakon keresztül. A szél meglibbentette a függönyt.
- Hallod ezt? – kérdezte a férfi.
A lány, bár szó nem jött ki a száján, bólintott. Úgy érezte, egy idegen biccent.
- Ezt a dalt soha nem fogod elfelejteni.
Egy hang a fejében figyelmeztette: Kiálts! A férfi megigazította szemüvegét és közelebb lépett. Kiálts! Hallotta a szomszéd szobából átszűrődő beszéd zaját. Kiálts! De ő csak állt bénán. Némán.
- Tehát megfenyegette magát?
- Igen.
- Védekezett?
- Nem
- Tudta, hogy a szomszéd szobában ott a nagynénje?
- Igen.
- Kiáltott segítségért?
- Nem – a lány hangja egyre halkabb lett.
- Miért nem?
- Nem tudom.
- Mondja, meg tudná indokolni legalább egyetlen döntését ésszerűen?
- Nem.
- De miért?
- Mert ott nem voltak döntések.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése