2016. október 24., hétfő

Alice Wright - Történelmet írni


A falak napraforgósárgák, a helyiségben egy asztalon és a kanapén kívül semmi nincs, leszámítva a sarkokban elhelyezett szobanövényeket. A függönyök elhúzva, ajtó csukva, félhomály telepedik a szobára. Unottan ledobom a fal mellé a táskám, lefekszek a szófára, majd lehunyom a szemem. A doki becsukja maga után az ajtót, majd mellém telepszik a gurulós székével és aktámmal együtt. Kezemet a hasamon pihentetem, próbálok megfeledkezni arról, hol vagyok.
- Édesanyád azt mondta, megint lógtál. A héten összesen háromszor - szólal meg pszichológusom, mire türelmetlenül felnyögök.
- Sem ön, sem anyám nem értheti meg ezt. Senki sem. Maga is ugyanolyan, mint a többi ember. Jelentéktelen.
- Kifejtenéd ez bővebben? - kérdezi a pasas, figyelmen kívül hagyva kisebb kirohanásomat. Mert ez már annak vehető nálam.
- Egyszerű – nevetek. - Mindenki rohan. Élik az életüket, félnek a haláltól, minél több dolgot akarnak csinálni, mielőtt végük lenne. Pedig felesleges.
- Miért is? - vonja fel a szemöldökét, miközben lekörmöli a papírra szavaimat.
- Mert egyszer mindenki meghal, és hiába siratják meg őt, néhány nap múlva már csak képekről jut eszükbe, hogy „Jé, élt velünk egy ilyen ember is!“, és alig egy perc múlva megint más a beszédtéma, az illető ismét feledésbe merül. Tehet bármit. Ölhet, dolgozhat, akkor is ez lesz a vége. Ezért nem éri meg élni.
- Azt mondod, egyetlen személy sincs, akire máig is emlékeznének?
- Én nem tudok ilyenről - vonom meg a vállam.
- Értem. Mond, hallottál már Gilgamesről?
- A tanárom mintha említette volna év elején. Miért?
- Ő egy király volt. A barátja halála után keresni kezdte az örök élet titkát. Próbákon vett részt, majd rájött, hogy ha nyomot hagy maga után a történelemben, akkor örökké élni fog. Ez volt ötezer éve, most pedig neked mesélek róla. Pedig halott.

Halvány felismerés csillan szememben, de nem érdekel. Idő előtt hagyom el az épületet, azt motyogva, hogy nekem van igazam. Nem akarom, hogy igaza legyen. Nem lehet igaza!
Megosztás: 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése