2016. szeptember 13., kedd

Tizedik hét - Összegzés


Igen, tudom, kicsit elhúzódott az összegzés, szeretnék bocsánatot kérni. Tegnap szerettem volna lepötyögni néhány sort, de sikerült elaludnom (szó szerint álomba ájulnom). Még hozzá kell szoktatnom magam a korai keléshez, mert szinte minden nap 0. órával indítok, ráadásul ez már végzős év, szóval a legelső nap óta kőkeményen izzasztjuk magunkat.

A beküldött írások mennyiségéből látszik, hogy nem csak nekem okoz gondot a szabadidő kerítése, éppen ezért nem is várom el, hogy minden egyes címhez alkossatok. Ha valamelyik új megtetszik és épp van időtök, akkor hajrá.Talán az első pár hét után már kicsit könnyebb lesz, mert ennyi kell, hogy kicsit visszarázódjunk (nos, a többségünk legalábbis).

Nem is húznám az időt, hiszen viszonylag eseménytelen hetünk volt, a cím sem volt valami könnyű. A 11. hét talán kicsit lazább lesz. A cím ezúttal: Ez csak szerelem, igaz?

Sok sikert!
Megosztás: 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése