2016. augusztus 25., csütörtök

Zsazsogó Nyáplic - Puha haj


Egy sötétbe burkolózott alak kissé görnyedten baktatott fölfelé a hegy oldalán. Egy testet cipelt, amit gondosan egy barna zsákba gyömöszöltek korábban. Hosszú, kukoricasárga hajszálak lógtak ki a zsák szájából, és lágyan lengedeztek a mozgás hatására.

Az alak nagydarab és szőrös volt, harmadik szeme pislogás nélkül lebegett ormótlan szarvai közt. Nem viselt mást, csupán egy szakadt vaddisznóbőr tógát, amibe egy rozsdamarta ollót csúsztatott. Mindkét kezén tíz ujja volt, melyek hosszú egyenes karmokban végződtek. Ha kinyújtotta őket, úgy festett, mintha fésűk lennének, most viszont meglepő gyengédséggel és óvatossággal simultak a vászon falára. Úgy tartotta a reszkető zsáklakót, mint valami kisdedet. 

Léptei és légzése olyan nesztelen volt, akár egy szellemé, így tisztán halhatta apró füleivel a fojtott zokogást. Szerette volna megnyugtatni a szüzet, de tapasztalatból tudta, borotvaéles hangja csak még jobban megijesztené őt.

Végre feltűnt a kőkastély. Komor és sötét volt, habár a belsejében fény égett. Alacsony kerítéssel körbevett kert határolta, amin át ezüstös hajfolyam csordogált végig. Ez éltette a tövises rózsahajakat és a falakra akaszkodó futóhajakat.

Egy alacsony nő sétált a folyam mellett időnként kivágva belőle egy-egy tincset, miket utána a rózsák közé font. Mikor észrevette a szörnyeteget széles mosollyal arcán felé indult. Hosszú kaftánt viselt kendővel a fején.

- A zsák még nem ereszt - szólt éles hangon a szörny, mikor a lány mellé ért megelőzve mindenféle kérdezősködést.

- Örülök, hogy visszatértél, Mortimer! Hogy hívják?

- Leeiah - A neve hallatára a zsákban kuporgó szűz összerezzent. 

- Üdv, Leeiah, emlékszel még rám? Én vagyok az Norah. Dogung lánya. Ne aggódj, Mortimer nem teljesen olyan, mint híresztelik! Nem a lelkünkből készíti Luanah isten fátylát az égre. A hajunkat vágja le és fonja össze.



A kastélyban még tizenegy különböző korú, teljesen kopasz lány fogadta a zsákból előmászó Leeiah-t. Enni és inni adtak neki. Mortimer mögé ült a földre és végtelen óvatossággal elkezdte kifésülni a lány puha, szépen gondozott haját.

Aznap este Luanah isten, avagy a Hold körül óriási sárgás fátyol jelent meg. Az emberek örültek, hogy az istenségnek kedvére való volt az áldozati szűz tiszta lelke. Családja büszkén gondolt Leeiah-ra, míg a lány épp próbált megbarátkozni új helyzetével és a kendővel, amit Norah adott neki.
Megosztás: 

7 megjegyzés:

  1. Hű. Egy pillamatig azt hittem, de mégsem, aztán mást hittem, de mégsem. Pedig olyan okosnak hittem magam :"D

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa😍 Nagyon tetszett ez a történet... Hogy jutott ilyen eszedbe?

    Szívesen olvasnám tovább😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közvetetten Terry Pratchett: Vadkanapó c. könyve ihlette.
      Szerintem lesz folytatása. Megkedveltem a szörnyeteget. Ha nem itt, akkor a saját blogomon :')

      Törlés
  4. Örülök, hogy akad még valaki, aki Pratchett műveit olvassa. Ő valahogy soha nem lett igazán népszerű, pedig zseniális.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Családon kívül én sem ismerek személyesen más rajongót. Ez az ismeretlenség engem is nagyon meglepett, miután az első könyv(Mort) befejeztével utánaérdeklődtem az írónak és a folytatásnak.

      Törlés