2016. augusztus 24., szerda

Zsazsogó Nyáplic - Csillagles


A két sötétbe burkolózott alak kissé esetlenül baktatott lefelé a hegy oldalán. Egy ősi szekta papja és egy fiatal férfi. Közeledtek a törpefenyők szintjéhez. Mindketten egy-egy zsákot cipeltek, melyekből meghatározhatatlan izzású fény szűrődött ki. 

Körülöttük csönd. Nem mozdult semmi, csupán létezett és lélegzett.

Elértek egy vörös lombú fácskához, melyet valaki zöld szalaggal jelölt meg. A pap előre lépett, hogy félrehajtson néhány ágat.

– Itt kezdj ásni, a gyökerek közt! – parancsolt rá társára, aki ideges kék tekintettel bámulta a kibukkanó polipkarszerű gyökereket, majd lassú mozdulattal leoldotta batyuját, leoldotta a rá erősített szerszámot és surrogó zajjal ásni kezdett. A pap leült egy mohos kőre és várt. 

Az ifjú feje majd szétrepedt, ahogy a kérdések és szavak erőszakosan döngették koponyáját és feszegették a csontok közti varratokat. Haját és arcbőrét kékesre festette a mágia, mellyel a pap a cselekedeteit irányította és bent tartotta a felesleges és idegesítő kérdéseket. A férfi lassan dolgozott, a pap egyre fáradt.

– Miért csillagokat? – surrant ki a férfi fülén keresztül egy kérdés a pap szája felé. – Miért ezeket a csillagokat?

A csuhás fintorogva, tehetetlenül nyelte le a kérdéseket, amiknek igazából mindegy volt, hogy előbb törnek elő a hangszálak közül vagy érnek egy dobhártyához. A lényeg, hogy útközben mindkettő megtörténjen valamikor.

A pap ízlelgette a szájába adott szavakat. Ha most válaszol...

– Tudod, némely tudós azt állítja ezekről, hogy majdnem olyanok, mint a Nap és végtelen távol vannak a bolygótól, amin élünk. 

A ifjú feje megbillent.

– Az emberek azonban mást hisznek. Ezek apró fehér izzók az Égen. A Nagy Kupolán, amit látunk a Szemünkkel. Azt Hiszik, ha felmásznak a legmagasabb hegycsúcsra, akkor megérinthetik őket, megfoghatják, és nem nagyobbak az öklömnél – a pap kibontotta az egyik zsákot, melyben öt hunyorgó fénygömb gördült erre odébb egymáson. – Az emberek azt Hiszik, amíg bizonyos csillagok, általában a legfényesebbek világítanak, addig az Istenek Élnek és jól Vannak.

Nem várhatta el a megbabonázottól, hogy a célzásból megértse az egészet, így folytatta.

– Ha nem Látják a csillagot, azt Hiszik, Meghalt az isten. Ha elegen Hiszik, tényleg meghal.

A gödör elkészült, a pap beleborította a csillagokat, majd eltüntettette a nyomokat.


Felnézett az égre, ahol már csupán egy fényes csillag izzott.
Megosztás: 

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon brutál. Pont egy pap. Wáh. Paradoxon.

    VálaszTörlés
  2. Babu tökéletesen fogalmazott. Nagyon brutál.
    Ezenkívül amúgy elképesztően fogalmazol, hihetetlen, hogy milyen találóak a jelzők, hihetetlen, hogy milyen választékos a fogalmazásod. Hú, nagyon tetszett. *o*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :3
      Remélem, nemsoká' tőled is olvashatunk háromszázasokat :) Kíváncsian várom már...

      Törlés