2016. augusztus 7., vasárnap

Ötödik hét - Összegzés


Üdv mindenkinek! Jelentem, visszatértem a nyaralásból, és fel is pakoltam mindent, amit küldtetek!

Az ötödik hét címéhez nem kaptam túl sok alkotást, de eszem ágában sincs sürgetni a résztvevőket, elvégre nekem sem volt időm írni. Még ötletem sincs, mit pötyögjek a mostani címhez. Aki lemaradt, ne csüggedjen, hiszen bár nem győzöm ismételni önmagam, de inkább hangoztassam ötvenszer, mint egyszer sem: utólag is elküldhettek bármit, nem kerül elutasításra semmi, ami nem ütközik a szabályzattal.

Néhány hét múlva véget ér a nyár, megkezdődik az iskola (legalábbis a résztvevők túlnyomó része számára?), ami egyet jelent: sokkal kevesebb szabadidőt. Persze háromszáz szót írni nem hasonlítható egy többoldalas fejezet megírásához, de előfordulhat, hogy erre sem jut kellő idő. Azon agyaltam, hogy szeptember beálltával lehet, hogy kéthetente érkeznének a címek. Ti mit gondoltok erről? 

Átálljon a blog kéthetes rendszerre, vagy maradjon minden úgy, ahogy van? Esetleg akad más javaslat? Örülnék, ha lenne olyan résztvevő, aki reagálna, mert szeretnék a lehető legeredményesebben hozzátok igazodni, elvégre ez a kihívás rólatok szól.

El is indítanám a hatodik hetet (bizony, már a hatodik!), és ezúttal talán egy kicsit könnyebb, "lájtosabb" cím következik a listán: Szépség.

Kellemes alkotást mindenkinek!
Megosztás: 

4 megjegyzés:

  1. Én kiállok a mellett, hogy maradjanak a heti címek. Egyrészt kis kikapcsolódást jelenthetnek a hétköznapokban, és tényleg nem sok idő 300 szót kb bepötyögni, aztán igazítgatni, ahol kell. Az iskolai hetek amúgy is lassan telnek, különösen a szerdák... megmagyarázhatatlan, de így van - nálunk.
    Másrészt, már így is - most, nyáron - vannak, akik később írnak a címhez, legfeljebb, mikor lesz idejük rá, már több körül is válogathatnak. Jó, ez nem tűnik olyan erős érvnek, mint az előző, de szerintem... üdítő...
    Szóval... szerintem nem kell két hétre nyújtani.
    Persze lehet egy próba kört is csinálni, hogy "bírják-e" ezt az írók és te - viszont a szeptember, különösen az eleje, a visszarázkódás húzós tud lenni, nem tudom, mennyire lenne "pontos" az az adat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a véleményt, szerintem ezek erős érvek. A sulis hetek tényleg kegyetlen lassúak. Nekem is a szerda volt a legelviselhetetlenebb, különösen azért, mert tíz órám volt zsinórban.
      Amúgy tényleg többen később küldik, ez persze egyáltalán nem baj, elvégre nem is kötelező minden címhez alkotni.
      (Zárójelben megjegyzem, hogy én is jobban preferálom a heti címérkezést, de azért kíváncsi vagyok, más hogy látja.) Köszi, hogy írtál. :D

      Törlés
  2. Mostanában késtem ugyan a címekkel, de ez csak azért volt, mert még azt hittem előző hét van. Ha elkezdődik az iskola legalább tudni fogom, milyen nap van épp (jobbik esetben), szóval szerintem is maradjanak a heti címek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ez ismerős helyzet. :D Amikor napokig/hetekig itthon ücsörögsz, nincs suli, se munka, akkor néha nekem is gondolkodnom kell, hogy akkor most milyen nap is van. :'D
      Köszi a véleményt, szerintem ezek után már mindenképp maradni fog a heti egy cím.

      Törlés